Az, hogy rövid az Élet, ugye közhely. Töménytelen sok közhelyet puffogtatunk el egy nap. Mert sokkal kényelmesebb, mint átgondolni a dolgainkat, esetleg változtatni is rajtuk.

Az első bejegyzésemben leírtam, hogy majdnem elveszítettem a férjemet egy szörnyű közlekedési balesetben. Csoda, hogy életben maradt olyan súlyos belső sérülésekkel. Ez a trauma felélt minket testileg-lelkileg. Hiszen addig sem volt könnyű. Meglehetősen sok volt a könny, túl sok.

Sajnos sokat veszekedtünk, mert mindkettőnk lelkét rágta a bánat, és nem mindig tudtuk kibeszélni egymásnak, hogy mi is fáj igazán.

Néhány hete kezdett el megfogalmazódni bennem az "új project" szükségszerűsége, pontosabban az, hogy égetően nagy szükség van rá. Mire is?

Eddig is tudtuk, hogy minden nap ajándék, el is mondtuk, de hányszor! Sokszor nem gondoltuk át eléggé, hogy ez mit is jelent. Vagy az is lehet, hogy inkább mindketten elvesztünk a saját különbejáratú fájdalmunkban, és oda már nem fért be a másiké.

Olyan könnyen felhúzzuk magunkat a legapróbb dolgokon is. És ugyan minek? Szomorú, de szinte keressük azt, hogy min lehet felfortyanni, és rázúdítani a haragunkat, a lelki kínjainkat a másikra. Pedig szeretjük egymást. De olyan intenzitással megy ez a fölösleges küszködés egymással, hogy erről már el is feledkezünk.

Én ettől a helyzettől besokalltam. Nekem sokkal többet jelent annál a férjem, hogy hagyjam így eltolni önmagunk által az életünket.

Döntöttem! Egyre kevesebb dolgon akarok bosszankodni és felhúzni magam a férjemmel, és egyáltalán a családommal, a napi feladatokkal, problémákkal kapcsolatban. Mert nem ér az egész annyit, és elveszi azt a kincset tőlünk, amit úgy hívnak, hogy békesség. Pedig ez mindennél többet ér. Nem tudunk kivédeni minden zavaró körülményt, helyzetet, de sokat tehetünk azért, hogy ebben a családban nagyobb legyen a békesség.

Bevallom őszintén, hogy engem ez most sokkal jobban foglalkoztat, mint a közelgő választások! Na bumm!!!