Három gyermekes családanya vagyok.

Legidősebb fiam 20 éves, ő a gimnáziumi évei alatt lett "beteg". A viselkedészavara "aktiválódott", a kamaszkor + a hormonok a meglévő problémáját veszélyes szintre turbózták.

Nem fogadták el és be, de önmagát is ellehetlenítette a közösségen  belül.

A történések majdnem tragikus fordulatot vettek, de három kórház és a magántanulói státusz, és sok beszélgetés, és hitünk a Gondviselés megtartó erejében, megmentette őt. Nem azért vettem a végére a felsorolásnak a hitbéli meggyőződésünket, mert az a legutolsó, ellenkezőleg!!!

Végül is sikeresen leérettségizett, továbbtanul egy szakiskolában, felsőfokú szakmai képzés keretében, és letette a nyelvvizsgát.

A két kisebb fiam (18 és 14 évesek) autista. Speciális iskolába visszük őket a szomszédos településre.

Sokan a szememre vetették, hogy hogyan vállalhattam őket, de olyan különleges volt ebben is a helyzetünk. A harmadik gyeremekemet vártam, amikor kiderült, hogy a középső autista. Nem tudtuk feltételezni azt, hogy ez mégegyszer megtörténhet velünk. De megtörtént.

A grain az elhalt vetőmagot jelenti. Nagyon szeretem és vállalom a gyermekeimet, úgy ahogyan vannak. Végig éltem a gyász állomásait, sok-sok évig tartott, de ma már képes vagyok önmagam számára "elhalt" magként segíteni az ő életüket, boldogságukat.

Nagyon hosszú és keserves folyamat volt, amíg eddig eljutottam. Tudom, hogy nem vagyok egyedül, nagyon sok sorstársam van, akik hozzám hasonló küzdelmeken mentek,mennek keresztül. Remélem, hogy megtaláljuk egymást.

Nem síránkozás a célom, de a mi életünk szerintem olyan sokban különbözik az úgymond "normál" élettől, hogy igazán csak hozzánk hasonló helyzetű emberekkel tudunk beszélgetni.